Borban sült csuka

Hozzávalók:

Elkészítés:

A halat megtisztítjuk (ragaszkodó és apró pikkelyei vannak!), fejét rajtahagyjuk, szárazra töröljük. Mivel a csuka szálkás hal, irdalni kell! A nagyobb halat 1/2 centinként, a kisebbet jóval sűrűbben, a gerincre merőlegesen két oldalról beirdaljuk. Sóval és ízlés szerint borssal kívül-belül bedörzsöljük. Az irdalásokba ujjnyi távolságban fokhagymaszeleteket és vékony szalonnadarabokat helyezünk. A csuka hasába bedugjuk a félbevágott, megtisztított almát, és kivajazott tepsibe kanyarítjuk. A bátrabbak felpeckelhetik a száját fogpiszkálóval, hogy majd sülés után citromkarikát tegyünk bele a tálaláshoz, de vigyázni kell, mert harap! Körészórjuk a megmosott gombát (ha apró, nem kell felvágni!), enyhén sózzuk, borsozzuk, és ráöntünk kezdetnek 2 dl bort. A vöröshagymát leheletvékony szeletekre vágva a tetejére szórjuk. A halat végigszórjuk vajmorzsákkal, lefóliázzuk a tepsit, és 200 fokos sütőben 20 percig sütjük. Levesszük a fóliát, a gombát a lé nagy részével együtt lábosba szedjük, a halat időnként a lével meglocsolgatva rózsásra sütjük. Míg a hal pirul, mártást készítünk a gombás léből. Egyszerűen csak besűrítjük a tejszínnel, ha sok a lé, rá lehet segíteni kicsi finomliszttel vagy keményítővel. Mikor átforrt, rászórjuk a finomra vágott zöldfűszert. A halat tálra emeljük,íés a gombás-tejszines mártással kínáljuk. Köretnek röstit vagy krumplikrokettet ajánlok hozzá, de bátran kísérletezzen mindenki azzal, amit szeret! Semmiképpen ne felejtsük el leöblíteni a maradék száraz fehérborral! Ez engesztelésképpen jár a hal szellemének cserébe ezért a fenséges lakomáért!